Befejeződött egy uniós sportprogram Veszprémben

Véget ért a "Magadért Sportolj" uniós program Veszprémben. A résztvevők úgy gondolják, saját maguk is sokat tehetnek az egészségükért rendszeres sportolással- mondta el Czene Attila, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke.

A 2019-ben indult európai uniós program 3 éves időszaka alatt 600 településen, közel 35 ezer embert mozgattak meg 6 régióban.
 
2021-ben a túrázás lett az egyik legnépszerűbb mozgásforma
 
Czene Attila elmondta, hogy 48 különböző mozgásforma szerepelt a 750 millió forintos programban. 2019 elején és 2020 végén kérdőíves felmérést végeztek 2 ezer ember bevonásával. Többek között kiderült, hogy 2019-hez képest, 2021-ben 10 %-kal többen gondolták úgy, hogy tehetnek a sport révén az egészségükért.
 
A járványhelyzet sok személyt hozott kedvezőtlen anyagi helyzetbe, mégis többet költöttek sportra. 2019-ben átlagosan 5 ezer forintot, addig 2021-ben már 5-12 ezer forint között mozgott ez az érték. A kevésbé fejlett régiókban még jobban kimutatkozik ez a tendencia.
 
Megváltozott a mozgásformák népszerűsége is, mert 2021-ben a futás, túrázás és a nordic walking lett a legkedveltebb, ami a súlyzós és erősítő sportok rovására ment.
 
Fontos változás, hogy míg korábban a külalak, addig 2021-re az egészség megőrzése lett a legfontosabb.
 
A válaszokból kiderült, hogy a felmérésben résztvevők egészségi állapota javult 2019 és 2021 között.
 
Kiderült továbbá az is, hogy a nők "jobban jöttek ki" a járványhelyzetből, mert a férfiakhoz mérten sikeresebben választottak elérhető mozgásformát.
 
Czene Attila hozzátette még, hogy sorba veszik ősztől azokat a településeket, ahova a járvány miatt nem jutottak el eddig.
 
BG
Forrás: MTI