Sikeres a Veszprém megyei munkavállalók megsegítési programja

A visszatérő munkavállalók felkészültségét erősíti az az uniós program, amelyet Veszprém megyében indítottak. Március végén zárul a projekt, általa sokkal könnyebben és nagyobb számban térhetnek vissza a munkavállalók a munkaerőpiacra. 

A Munkaerőpiacon Maradás Egyesület elnöke, Baradits-Szabó Veronika úgy nyilatkozott, hogy egyéni és csoportos tanácsadásokra is lehetőség nyílt a program keretén belül. Eddig az álláskeresők harminc százaléka tudott elhelyezkedni. Ez tíz százalékkal több, mint amekkora az álláskereső programban részt vevő szervezetek által elvárt mérték.
 
 
A vendéglátást választották sokan
A vendéglátást választották sokan
 
 
Az egyéni tanácsadás volt a munkavállalók kedvence is, az egyesület is úgy látja, hogy a leghatékonyabb módszer volt. Személyre szabottan tárta fel, hogy mik voltak az ügyfél akadályozó körülményei, és mivel lehetett kisegíteni a helyzetéből. A problémákat igyekeztek megszüntetni, később pedig az elhelyezkedésre irányuló tervet készítettek számukra.  
 
A programra 161 millió forintot kapott az egyesület, amellyel összesen 2002 Veszprém megyei álláskeresőnek tudtak segíteni. Az egyesület elnöke kiemelte Balatonfüredet, itt 151 álláskereső vett részt a programban. Ebből huszonöten már dolgoznak. Balatonalmádiban 170 álláskeresőről beszélt, a program 35 álláskereső elhelyezkedését segítette itt. Tapolcán 39-en dolgoznak már sikeresen a bevont 130 ember közül.
 
A Balaton közelsége miatt elsősorban a turisztikai szektorban és a vendéglátásban helyezkedtek el ezek az emberek. Népszerű volt még a kereskedelmi, gépkocsivezetői munka, de adminisztrátorként is sokan találtak állást.  
 

 

M. A. 

Forrás: mti